Skip to main content

Tervek 2017 -re (100-adik bejegyzés meg az első idén)

    Igazság szerint komolyabb változások nincsenek az idei terveimben. Nagyjából ott folytatom ahol abba hagytam kísérletezem, építek meg a szokásos dolgok. Azért álljon itt egy lista mi az amit szeretnék kipróbálni illetve csinálni.

- Befejezni a csirke kifutó és a csirke ólat.
- Beszerezni a pipiket.
- Szeretnék lisztkukacot tenyészteni.
- Befejezni a dehidrátort.
- Kipróbálni pár új fajtát (erről később részletesen)
- Nagyobb terméshozamot elérni mint tavaly.
- Kideríteni ki a tulajdonosa annak az elhanyagol terültnek amit kinéztem.
- Saját tolikapát csinálni.
- Ténylegesen eljutni egy country showra.
- Beindítani egy video csatornát, ezt tavaly is akartam csak nem jött össze.

Tényleg csak a szokásos.

Comments

Popular posts from this blog

Korai burgonya

    Kitettem a korai vetésű burgonyát, hogy előcsirázzon. Kis napfény és meleg amit az ablakban kap segít a csirázásban ezzel kicsit lerövidítve a termesztési időt. Belana 

Patkányok és egyebek

     Mára már el is tűnt az tavam ami tegnap még mindent elfoglalt. Igaz minden sülyedékeny még. Ilyen volt Ilyen lett

Tayberry és Loganberry

    Kihasználtam a mai szép napot meg a tényt, hogy kellett egy napi bérlet a buszr a ezért aztán kimentem az Imperial parkban található B&q-ba, mert  megakartam lepni magamat pár dologgal amit már kinéztem magamnak.    Vettem egy tayberryt és egy logganberryt mind a kettő málna és szeder kereszteződésből jött létre. Más még is ugyan az     A Loganberryt  James H arvey Logan Amerikai bíró és kertész nemesítette ki, ha lehet hinni a történetnek teljesen véletlenül. A Tayberryt   1979-ben Skóciában nemesítették és a Tay folyóról nevezték el, ez is ugyan úgy málna és szeder kereszteződés mint a Loganberry, de a két fajta között van pár eltérés. Míg a Tayberry vastagon van borítva tüskékkel addig a Loganbery (legalább is ami nekem van) teljesen tüske mentes. Ugyan akkor ez utóbbinak nem olyan finomak és édesek a bogyói (ezt még csak elméletből mondom) viszont lehet iparilag termeszteni, míg a másikat nem mert a tüskék megnehezítik a szedést.  Gyümölcs fák erdeje      A v