Skip to main content

Posts

Showing posts from November, 2016

Mindenféle

Szeretem karácsony előtt "elpróbálni" a menüt, csak hogy minden biztosan passzoljon, és kiderüljön, ha valami fogytán van. Mert annál kevésbé van kellemetlenebb dolog ha karácsony napján derül ki, hogy valami kifogyott. Ma a halászlé volt terítéken. Szereztem hozzá folyami halat és egész jó lett, bár kicsit megszaladt a bors ezzel legközelebb vigyázni kell.


    A kertben is halad a dolog csináltam egy virágos ládát egy bugázott raklapból. 


   A mustáromat nem tudom még mennyire hatotta meg a esti fagy, de majd pénteken kiderül. Még nem döntöttem el, hogy levágom és beásom most. Esetleg hagyom tavaszig és majd akkor.


A tegnapi ebédhez kicist sok krumpli pürét csináltam ezért a maradékból csináltam burgonya lepényt




Szabad délután

Tegnap egy kis időt sikerült kettesben töltenünk a nejemmel mert a trónkövetelő (most éppen vaníliás joghurt követelő) a barátainál volt. Úgyhogy kicsit a nyakunkba vettük a várost és igaz, hogy vasárnap délután volt és négykor nagyjából bezár minden. Azért jól esett úgy sétálni és beülni valahova, hogy nem kell folyamtatosan valaki után rohanni, vagy félszemmel nézni mit csinál. 
    Benéztünk a The Hare-be egy söre és beszélgetni egymással, egy ideje ilyen nem történt.


 Aztán elnéztünk a North Street Greenre ahol felállítottak egy kis elf falut, ide majd gyerekkel együtt s issza megyünk valamikor.





  Utána még kicsit szétnéztünk Southville-be, hogy keresünk egy helyet ahova beülhetünk, de vagy teli volt vagy teli volt gyerekkel. Mi meg éppen gyerek menetes délutánt tartottunk. Úgyhogy vettünk inkább egy sütit és haza mentünk pizzázni miután összeszedtük a kicsit.

Pár kép mindenféléről.

Szerencsére még nem csúsztam ki, az időből, hogy megcsináljam a hagyományos Angol karácsonyi sütit. Mert ezt egy hónapig kell érleni és alkoholt kell hozzá adni rendszeresen. Meglátjuk milyen lesz. Ha jó lesz jövőre kézé teszem a receptet.

     Nagyon nem létszik a képen,de az egy békaembernek öltözött ember, Bedminster közepén. A legközelebbi tenger vagy merülésre alkalmas víz nem a sarok mögött van.


    Ahogy ígértem itt a kép a cukkini beleséből. Elégé ígéretes magok vannak benne. Még le kell áztatni a magokat a kocsányos részről. Az még pár nap utána szárítás és talán lesznek használható magok belőle. Hát nem egy végtelen izgalmas az életem. Még jó hogy nem szedek szívgyógyszert.

Patkányok és egyebek

Mára már el is tűnt az tavam ami tegnap még mindent elfoglalt. Igaz minden sülyedékeny még.



Ismét mocsaram lett

Mondjuk ez nekem már nem hír, hogy pár napi folyamatos esőzés után egy ingovány lesz a "birtokból", de Andynek ez még egy kisebb sokkal ért fel. Főleg, hogy a csirkéi bokáig vízben álltak. Amit mondjuk gyorsan megoldott.
    Ebből a szempontból engem is érdekelt a dolog, úgyhogy ma kis is merészkedtem szemrevételezni a dolgot. Az a helyzet, láttam én ennél már rosszabbat is.



     Az egészben igazából az az egyetlen kellemetlen dolog, hogy most vagy két hétig várhatok amíg kiszárad annyira, hogy rá lehessen menni az elsüllyedés veszélye nélkül.
    Ha valakit érdekel egyébként milyen esős volt az Angus nevezetű vihar ami tegnap itt járt annak itt egy kép. Ez a munka helyemtől nem olyan messze készült. 




Mincemeat pie (mincemeat nélkül)

Ez egy hagyományos karácsonyi sütemény amit a boltban már vagy október óta lehet kapni és hihetetlenül gusztustalan édes. Hagyományosan volt benne hús is de ez az évek során kikopott belőle. Mára legfeljebb némi zsírt tesznek bele, de ez is ritkaság.


Mivel a boltban kapható tényleg botrányosan édes (van olyan aminek harminc százaléka cukor) és az összetevők listája is hosszabb mint egy Örkény egyperces, ezért kerestem receptet és csináltam magunknak. A süti egyébként egy egyszerű édes vajas tésztában van, amit az alábbi BBC-s recept alapján csináltam. Csak tettem bele egy kis kanál porcukrot.

http://www.bbcgoodfood.com/recipes/2983/basic-shortcrust-pastry

A töltelék szintén egy BBC-s receptből indult ki, csak módosítottam a fűszerezését. Nem csak szerecsen diót tettem bele, hanem darált szegfűszeget, fahéjat és némi vanilla kivonatot is. A receptben szereplő cukornak csak a felét tettem bele. Valamint brandy helyett rumot tettem bele (kicsit nagyvonalúbban mint eredetileg).
Ha nin…

Black beauty

Nem az a black beauty hanem a cukkini amit már évek óta sikeresen termesztek, mert bár minden évben kipróbálok új fajtákat mindig ez hozza azt amit elvárok tőle.

   Ezt a példányt azért tartottam meg mert szeretnék magot fogni belőle. Nem mind ha nem lenne még vagy két zacskó mag a dobozban, de szeretném kipróbálni mennyire megy ez nekem. Mert az előző kísérletek baromira kudarcba fulladtak (gyk eddig sehogy nem megy). Remélem a közel három kilójával nem fog cserben hagyni és legalább pár hasznosítható mag van benne. EZ viszont csak holnap fog kiderülni mert ma a hátsójából tökfőzelék lesz, és csak holnap rendes napfényben fogom felnyitni. Arról majd külön beszámolok.

Frissítés: Nagyon finom lett a "tökfözelék"

Átlagos hétfő

Sokan nem szeretika  hétfőt, de én igen. Igaz én vasűrnap dolgozom és hétfőn vagyok szabad napos. Kicsit sétáltunk és belebotlottam ebbe a fába amin még vannak lenem hullott levelek, ugyan akkor virágzik és a rügyfakadás is elkezdődött. Kicsit megbolondult. 

     Tavasszal majd akarok saját termesztő zsákot csinálni ehhez most megvettem a szemetes zsákot ami elég erős ehhez.


Miegymás

Akkor ahogy múltkor ígértem, mostantól nem korlátozom a blogot csak kertre. Itt is az első két kép Bristolról, non nem a legjobbak, de kezdésnek megteszi. 



     Azért, hogy földtórásról is legyen kép és szó. megvan az alapja  csirke udvarnak. Igaz kicsit lecsippentettem a telkeket elhatárol ösvényből, no nem sokat csak tíz centit. Nekem nem hiányzik remélem a szomszédomnak sem. Sok földet, gyökeret és követ ástam ki. A földet majd átszitálom és felhasználom, a gyökerekkel még nem tudom mit csinálok. A kövek meg majd mennek a kerítés mellé és alá, hogy megakadályozza a patkányok, rókák és borzok ásási kísérletét

Nem egy Rembrandt, ...

... de ide megteszi. Felkiáltással folyattam az oszlopok festést és már majdnem készen vagyok velük.

Amiket még kihagytam azokat a holnapi eső lehetőleg lemossa és vasárnap betudom fejezni ezt a részt. Legalább is egyenlőre.
     Vasárnapi rész lesz még a földmunka befejezése ó, de ha nem is tudom befejezni azzal is szeretnék haladni.

Mr Potato

Ez az idei év legbizarrabb burgonyája. A kép nem ma készült viszont ma lett belőle főzelék ezért is gondoltam megosztom. Nem vagyok benne biztos miért lett ilyen, de arra gondolok, hogy sok gyökér lehetett körülötte (elég gazos helyen nőt) amiket igyekezett körbenőni ... ha burgonya lennék én is ilyen lennék mert körülöttem is rengeteg gyökér van.



Téli elfoglatság

Most hogy eljött az ősz és egyre kevesebb dolog adódik és kevesebb fényképezni való is van kint. Ezért "kénytelen" vagyok találni valamit amivel elfoglalom magam. Meg kell valami amivel a blogot is megtöltöm, mert tavaszik egy tucat bejegyzést tudnék még írni. Legfeljebb két tucatot ezért aztán pár téli változás fog bekövetezni, a maradék kertes bejegyzések mellet.

- Lesz némi főzőcske mert abban is jó vagyok. Képek viszont ehhez nem lesznek, mert általában ilyen kora (este felé) lesz kész és a fények nem alkalmasak élvezhető képek készítésre. Lehet alapanyagokról lesz kép mert akkor még van fény, de ez sem biztos még.

- Némi újra hasznosítás.

- Téli képek a városról, meg mi egymás.

Alapdeszka letétel

Helyére került az első deszka ami a csirkeudvar alapzata lesz. Illetve a két hosszanti oldalra kerülőket is lefestettem, ezek holnap fognak a helyükre kerülni. Levágtam és előfúrtam a csatlakozó részeket. Terv szerint holnap ezeket is lefestem.