Skip to main content

Drótháló

    Tegnap végre megérkezett a drótháló amit nem kis kutatás után találtam. A szemnagyság két és fél centi, műanyaggal bevont nem galvanizált. Teljes a a boldogság egyenlőre, mondjuk még nem csomagoltam ki teljesen csak belenéztem, hogy tuti az van e benne. Ma meg kivittem a "birtokra" és ha már buszozok vettem egy napi jegyet. Amit felhasználva kivittem még mást is egy másik fordulóval.


   Amivel nem vagyok kibékülve az a csirke etető amit vettem ebayen mert baromira nem az a méret érkezett meg amit akartam. Egy mérettel kisebb jött az általam megvásárolt másfél literes helyett egy nulla kilences jött ami nagyon nem frankó. Azért igyekszem majd ezt is az előnyömre fordítani. 

Comments

Popular posts from this blog

Korai burgonya

    Kitettem a korai vetésű burgonyát, hogy előcsirázzon. Kis napfény és meleg amit az ablakban kap segít a csirázásban ezzel kicsit lerövidítve a termesztési időt. Belana 

Patkányok és egyebek

     Mára már el is tűnt az tavam ami tegnap még mindent elfoglalt. Igaz minden sülyedékeny még. Ilyen volt Ilyen lett

Tayberry és Loganberry

    Kihasználtam a mai szép napot meg a tényt, hogy kellett egy napi bérlet a buszr a ezért aztán kimentem az Imperial parkban található B&q-ba, mert  megakartam lepni magamat pár dologgal amit már kinéztem magamnak.    Vettem egy tayberryt és egy logganberryt mind a kettő málna és szeder kereszteződésből jött létre. Más még is ugyan az     A Loganberryt  James H arvey Logan Amerikai bíró és kertész nemesítette ki, ha lehet hinni a történetnek teljesen véletlenül. A Tayberryt   1979-ben Skóciában nemesítették és a Tay folyóról nevezték el, ez is ugyan úgy málna és szeder kereszteződés mint a Loganberry, de a két fajta között van pár eltérés. Míg a Tayberry vastagon van borítva tüskékkel addig a Loganbery (legalább is ami nekem van) teljesen tüske mentes. Ugyan akkor ez utóbbinak nem olyan finomak és édesek a bogyói (ezt még csak elméletből mondom) viszont lehet iparilag termeszteni, míg a másikat nem mert a tüskék megnehezítik a szedést.  Gyümölcs fák erdeje      A v