Skip to main content

Kijöttem a formából

   Alig tizenkét órát töltöttem távol ma és ebből is csak olyan tizenegyet dolgoztam, de úgy érzem magam mit akit összetörtek. Elszoktam ettől az érzéstől a télfolyamán. Azért még nem vagyok a halálomon csak kicsit.


Talált articsóka virág és magok, holnapi magcserére jó lesz 


Kevésbé jó dolog, még jó hogy volt fűrészem
     Szétszedtem a kifutót és kis segítséggel el is szállítottam az én területemre. Fontos az ilyen dolgokat gyorsan elszállítani, mert hajlamosak elvándorolni.

Még kellemetlenebb meglepetés 
     A szétszedést megnehezítette pár dolog mint a lakat, az összevissza növő faágak és a rendkívül nagy mennyiségben előforduló szögesdrót. Nem is a régimódival volt gond hanem a borotva pengés párszor kicsit megszaggatott.

Szétkel szedni és fertőtleníteni
     Leszedtem a csirke lak tetejét is, hogy lássam mivel is állok szembe. A tojódoboz kivételéve elégé masszívnak tűnik csak fertőtleníteni kell.

Pozitív lelet no.2 ingyen csirke etető
    Párdologgal gazdagabb lettem pluszban amit már nem kell megvennem extrába. A madáretetőhöz kell majd egy öt literes üveget szerezni, de az megoldható.

Sokkal több javítás kell mint gondoltam

    Amikor azt mondtam, hogy a tojódoboz nem masszív nem hazudtam, amikor is kicsit közelebbről megvizsgáltam darabjaira hullott. A csavarokat amik összetartják viszont ki kell, hogy fúrjam. mert maképpen nem tudom kiszedni őket.
    Ez vasárnapi móka lesz. Kell vennem hipót a fertőtlenítéshez.


Itató bimbók jó hogy rendeltem már egy csomót ... 


Comments

Popular posts from this blog

Korai burgonya

    Kitettem a korai vetésű burgonyát, hogy előcsirázzon. Kis napfény és meleg amit az ablakban kap segít a csirázásban ezzel kicsit lerövidítve a termesztési időt. Belana 

Patkányok és egyebek

     Mára már el is tűnt az tavam ami tegnap még mindent elfoglalt. Igaz minden sülyedékeny még. Ilyen volt Ilyen lett

Tayberry és Loganberry

    Kihasználtam a mai szép napot meg a tényt, hogy kellett egy napi bérlet a buszr a ezért aztán kimentem az Imperial parkban található B&q-ba, mert  megakartam lepni magamat pár dologgal amit már kinéztem magamnak.    Vettem egy tayberryt és egy logganberryt mind a kettő málna és szeder kereszteződésből jött létre. Más még is ugyan az     A Loganberryt  James H arvey Logan Amerikai bíró és kertész nemesítette ki, ha lehet hinni a történetnek teljesen véletlenül. A Tayberryt   1979-ben Skóciában nemesítették és a Tay folyóról nevezték el, ez is ugyan úgy málna és szeder kereszteződés mint a Loganberry, de a két fajta között van pár eltérés. Míg a Tayberry vastagon van borítva tüskékkel addig a Loganbery (legalább is ami nekem van) teljesen tüske mentes. Ugyan akkor ez utóbbinak nem olyan finomak és édesek a bogyói (ezt még csak elméletből mondom) viszont lehet iparilag termeszteni, míg a másikat nem mert a tüskék megnehezítik a szedést.  Gyümölcs fák erdeje      A v