Skip to main content

Csirke kifutó két és feledik nap

     Rögtön az elején elmondom miért is két és feledik nap. Azért mert egy "félmunkanapot" azzal töltöttem, hogy faradalékot hordtam a kifutó aljára.  A nap megnevezés kicsit félre vezető mert ma is kevesebb mint két órát voltam kint.

Ez volt a félnap
      A mai napot neveztem ki az építkezés folytatásra, mert minden nedves mást nem lehet csinálni csak ezt. Behordtam mindent a helyére mert miután a felkerülnek már nem lesz erre lehetőség.
     Ezután felkerült az utolsó oldal fal is és pár hosszú fa segítségével felszenvedtem  a tetőt is. Persze építkezés közben jött elő pár kisebb nagyobb probléma. Az egyik legjelentősebb, hogy amit én terveztem két és félméteres széles egészen addig jó volt amíg az eredeti terv volt érvényben. Aztán kaptam ezt a már használt kifutót ingyen és mivel mások is ilyet használnak eredményesen. Ezért én is áttértem erre, mert ingyen volt és helyben is volt. Ami az eredeti kerítés drótra nem jellemző mert az megkellet volna venni, de legalább is ide szállítani. Csak hogy az ezen lévő ajtó keret pontosan harminc centivel lógott ki az eredeti méretből. Ami egy kilencen centis ajtónál azért jelentős, ezt sikerült ledogoznom tizenöt centire de tovább már nem tudom.


Ennyivel nagyobb mint kéne 
    Persze miután az egészet befejeztem jött a gondolat, hogy ha két panelt megcserélek akkor ez a probléma megoldódik vagy odateszek egy vastagabb deszkát és azt használom fel mint ajtófélfa. Mind a két megoldásnak vannak előnyei. Az elsőnek, hogy nagyobb ajtóm lesz a másodiknak, hogy kevesebb munka lenne vele. 

Lehet, hogy ezzel átcserélem az ajtó panelt.

    Aztán a hátsófalat kicsit bedöntöttem mert a tető kisebb mint az alja, de ez az eredeti tervben is így szerepelt. Legalább valamit megtartottam abból is.

Nincs elszúrva ilyenre van tervezve.

    Ha valakit egyébként érdekel miért is kell minden oldalról bekeríteni a szerencsétlen madarakat. Mint egy börtönben ...

...nos ezért. Csirke szárnyat valaki? 

Ami még hátra van, kb egy - másfél nap:

- Esőponyva felrakása.
- Ajtó megoldása. 
- Csirkedróttal való bevonás.
- Csirkeól felépítse, feleségemnek volt egy szuper ötlete és ezt még be kell terveznem. 
- Berendezések beszerzése és berakás.
- Csirkék beköltöztetése. 

Comments

Popular posts from this blog

Mike és a cefre csapda

Egymáshoz nincsen közük ez csak a cím. Azt hiszem sikeresnek mondható a cefre csapdám a csigáknál legalább is a mai felhozatal ezt mutatja.

Magcsere 2017 Bristol

Ez volt az első magcsere amin részt vettem és érdekes tapasztalat volt azt kell, hogy mondjam. Először is azt hittem lesz ott egy pár idősebb bácsi meg talán pár fiatal ehelyett teli volt hippikkel, nem szeretem a hippiket.


Gondolkodtam (ez mindig veszélyes)

Munka közben volt egy kicsi (nagyon sok) időm gondolkodni és azon gondolkodtam, lehet a rossz növényeket termesztjük. Egyik dolog amiért ezt gondolom, hogy a gyomok gyorsabban nőnek mint a haszon növények. A haszon növényeknek sok gondoskodás kell, míg a gyomokat irtani kell nem is kevés erőfeszítéssel.
    Ezért is gondolkodom azon, hogy újfajta növényeket kéne termelés alá akár olyanokat is amiket jelenleg gyomként kezelünk. Pár ilyen növények már utána néztem és néhánynál meglepődve tapasztalta, hogy vannak olyan országok amikben az általam, általunk gyomnak tartott növényeket aktívan termesztik. Meg olyat is találtam amit régen akár Magyarországon is mint haszonnövényt termesztették, de mostanra legfeljebb mint dísznövény van jelen.
    Az egyik ilyen növény a csalán bár ezt nem hiszem, hogy természetnék szántszándékkal. , de bizony hogy termesztik. Nem csak mint leveles zöldségnek használják, hanem gyógyszernek is kiváló. Plusz rostokat is lehet belőle szerezni mint a kenderb…