Skip to main content

Mini raptorok

   
Jurassic Park kicsiben  
    Egy hét után azt kell, hogy mondjam ez a csirke tartás iszonyat jó móka. Nem csak jó móka hanem még kifizetődő szórakozás is. Ezalatt az egy hét alatt (péntekig) tojtak huszonhét tojást, meg párat összetörtek. Arra nem jöttünk rá, hogy csak bénaság vagy fehérje hiányuk volt. Minden esetre ezt már a hét elejére abba hagyták.
    Pár szám ami talán elmondja a kifizetődő képességét a dolognak. A hétvégi kilenc tojással együtt sikeresen visszahozták a zsák táp árát. Kevesebb mint másfélét hét alatt és elviekben még két és fél hétig kifog tartani ami most van. Ami azért nem rossz. Holnaptól elkezdik visszatermelni a vételi árukat illetve azt a zsák tört kukoricát amiből azért kapnak, hogy ne unatkozzanak. Abból viszont csak keveset kapnak ezét az hónapokig kifog tartani. Emellett kapnak még rengeteg zöldet ami ingyen van meg olyan maradékot amit megehetnek.

Comments

Popular posts from this blog

Korai burgonya

    Kitettem a korai vetésű burgonyát, hogy előcsirázzon. Kis napfény és meleg amit az ablakban kap segít a csirázásban ezzel kicsit lerövidítve a termesztési időt. Belana 

Patkányok és egyebek

     Mára már el is tűnt az tavam ami tegnap még mindent elfoglalt. Igaz minden sülyedékeny még. Ilyen volt Ilyen lett

Tayberry és Loganberry

    Kihasználtam a mai szép napot meg a tényt, hogy kellett egy napi bérlet a buszr a ezért aztán kimentem az Imperial parkban található B&q-ba, mert  megakartam lepni magamat pár dologgal amit már kinéztem magamnak.    Vettem egy tayberryt és egy logganberryt mind a kettő málna és szeder kereszteződésből jött létre. Más még is ugyan az     A Loganberryt  James H arvey Logan Amerikai bíró és kertész nemesítette ki, ha lehet hinni a történetnek teljesen véletlenül. A Tayberryt   1979-ben Skóciában nemesítették és a Tay folyóról nevezték el, ez is ugyan úgy málna és szeder kereszteződés mint a Loganberry, de a két fajta között van pár eltérés. Míg a Tayberry vastagon van borítva tüskékkel addig a Loganbery (legalább is ami nekem van) teljesen tüske mentes. Ugyan akkor ez utóbbinak nem olyan finomak és édesek a bogyói (ezt még csak elméletből mondom) viszont lehet iparilag termeszteni, míg a másikat nem mert a tüskék megnehezítik a szedést.  Gyümölcs fák erdeje      A v