Skip to main content

Gerilla kertészet

    A dolog úgy kezdődött, hogy találtam egy alapítványt akik ingyen virágmagot osztogatnak. Azzal a  céllal, hogy megnöveljék az Angliában található virágos felületét. Ami ugye jó a méheknek, lepkéknek meg ilyenek. Ezt a dolgot bedobtam az alottmentünk közös facebook oldalára. Ahol is nagyon jól fogadták, hiszen ki ne szeretne ingyen magot kapni.


     A beszélgetésközben feljött, miket is lehetne beültetni virágokkal.Ekkor jutott eszemben, hogy a behajtó mellett van egy keskeny de elég hosszú szakasz amit én egész jól tudnék hasznosítani. 
     Egy üzenet váltással később már engedélyt is kaptam, hogy "virágos" kertként használjam. Egészen addig amíg karban tudom tartani és természetesen ingyen. Ezzel le is tudtam a gondod, hova fogok mákot ültetni. Igaz elégé félárnyékos a hely meg annyi mocsári zsurló és szedergyökér van benne ami több hektárra is sok lenne, de ingyen van és a víz is közel van. Csak éppen a képről maradt le.. Különben is souvenir nyihaha ne kukucska protkó csku.
     A cím kicsit megtévesztő mert engedéllyel csinálom a dolgot, de majdnem az.

Comments

Popular posts from this blog

Korai burgonya

    Kitettem a korai vetésű burgonyát, hogy előcsirázzon. Kis napfény és meleg amit az ablakban kap segít a csirázásban ezzel kicsit lerövidítve a termesztési időt. Belana 

Patkányok és egyebek

     Mára már el is tűnt az tavam ami tegnap még mindent elfoglalt. Igaz minden sülyedékeny még. Ilyen volt Ilyen lett

Tayberry és Loganberry

    Kihasználtam a mai szép napot meg a tényt, hogy kellett egy napi bérlet a buszr a ezért aztán kimentem az Imperial parkban található B&q-ba, mert  megakartam lepni magamat pár dologgal amit már kinéztem magamnak.    Vettem egy tayberryt és egy logganberryt mind a kettő málna és szeder kereszteződésből jött létre. Más még is ugyan az     A Loganberryt  James H arvey Logan Amerikai bíró és kertész nemesítette ki, ha lehet hinni a történetnek teljesen véletlenül. A Tayberryt   1979-ben Skóciában nemesítették és a Tay folyóról nevezték el, ez is ugyan úgy málna és szeder kereszteződés mint a Loganberry, de a két fajta között van pár eltérés. Míg a Tayberry vastagon van borítva tüskékkel addig a Loganbery (legalább is ami nekem van) teljesen tüske mentes. Ugyan akkor ez utóbbinak nem olyan finomak és édesek a bogyói (ezt még csak elméletből mondom) viszont lehet iparilag termeszteni, míg a másikat nem mert a tüskék megnehezítik a szedést.  Gyümölcs fák erdeje      A v