Skip to main content

Legkisebb allotment site és önkormi

    Ezek a képek is a tegnapi csavargásom alatt készültek, de inkább ma teszem közé. Szóval ez Bristol City legkisebb allotment site- ja összesen két két plotot (telket) tartalmaz. Igazából három házhelyet foglal el, csodálom hogy még nem adták el, de ami késik szerintem nem múlik.


Egyes plot 


vagy ez az egyes? A másik meg a kettes?
    No de nem is ez a lényeg. A hivatalos oldal szerint a Stanley Terrace Allotment nek nincsen folyó víz ellátása viszont tizenhárman várnak arra, hogy it szerezzenek maguknak helyet, nos sok sikert hozzá. Ahol én bérlek ott jelenleg tizenkét telek kiadó, csak az mesze van.
    Ha már szóba került az önkormányzat megosztok itt egy gyöngyszemet. Az allotment siteunknál kicsit megbetegedett a zár, kívülről tökéletesen működik belülről néha betegecske és nem hajlandó működöni. Ilyenkor vagy kinyúlsz és emlékezetből bepöntyögöd a kódot, mert a külső részén másképpen vannak a számok mint a belsőn ... Vagy felhívsz valakit aki jön és kienged. Én inkább az első megoldásra esküszöm.
    Ez már egy párhete történt és az önkorminak az volt a reakciója, hogy bocsi költségvetési stop van nem javíttatjuk meg. Ha félsz attól hogy beragadsz hagyd nyitva a kaput. Ugye ez nem annyira ideális megoldás ezért S. a közös megbízottunk próbált valamit kiokoskodni. Szerencsére az egyik bérlő aktív éveiben az önkormányzatnak dolgozott és rámutatott egy pontra a szerződésünkben ami miatt az önkormányzatnak meg kell javítani a zárat. S. elmesélte hogyan is történt az egész beszélgetés.(részlet)

- Megfogjátok javíttatni a zárat?
- Nem már mondta, hogy nincsen rá pénz.
- Rendeben van, de ha nyitva hagyjuk a kaput azzal megszegjük a bérleti szerződésünket és miattatok kell ezt megtennünk.
- Igen ez így van. Már kíváncsi voltam mikor jössz ezzel.       ????????

Tehát ők nagyon is jól tudták, hogy mi a pillanat van csak nem akartak cselekedni amíg nem muszáj. A dolog vége egyébként az lett, hogy jó eséllyel  még él a gyári garancia. Úgy hogy még fizetniük sem kell.


Másik sztori, hogy a madárinfluenza matt minden kifutót le kell takarni apró szemű hálóval nehogy berepüljenek a madarak. (Szintén részlet)

- Tegnap kint voltam ellenőrizni és néhány kifutó nincsen lefedve megfelelően.
- Mindenki tudja mit kell tennie. - Ez S.
- A következő telken nincsenek letakarva  (számok) a tied sincsen.
- Az enyémben mondjuk csirkék sincsenek.
- XY kifutójának még teteje sincsen.
- Abba sincsenek csirkék. Sőt egyikben sincsen amit felsoroltál.
- Akkor is lekel takarni.
- Minek? Se csirke se étel nincsen bent egyikben sem.

Szóval folyik az élet rendesen.

Comments

Popular posts from this blog

Korai burgonya

    Kitettem a korai vetésű burgonyát, hogy előcsirázzon. Kis napfény és meleg amit az ablakban kap segít a csirázásban ezzel kicsit lerövidítve a termesztési időt. Belana 

Patkányok és egyebek

     Mára már el is tűnt az tavam ami tegnap még mindent elfoglalt. Igaz minden sülyedékeny még. Ilyen volt Ilyen lett

Tayberry és Loganberry

    Kihasználtam a mai szép napot meg a tényt, hogy kellett egy napi bérlet a buszr a ezért aztán kimentem az Imperial parkban található B&q-ba, mert  megakartam lepni magamat pár dologgal amit már kinéztem magamnak.    Vettem egy tayberryt és egy logganberryt mind a kettő málna és szeder kereszteződésből jött létre. Más még is ugyan az     A Loganberryt  James H arvey Logan Amerikai bíró és kertész nemesítette ki, ha lehet hinni a történetnek teljesen véletlenül. A Tayberryt   1979-ben Skóciában nemesítették és a Tay folyóról nevezték el, ez is ugyan úgy málna és szeder kereszteződés mint a Loganberry, de a két fajta között van pár eltérés. Míg a Tayberry vastagon van borítva tüskékkel addig a Loganbery (legalább is ami nekem van) teljesen tüske mentes. Ugyan akkor ez utóbbinak nem olyan finomak és édesek a bogyói (ezt még csak elméletből mondom) viszont lehet iparilag termeszteni, míg a másikat nem mert a tüskék megnehezítik a szedést.  Gyümölcs fák erdeje      A v