Skip to main content

Burgonya bugi

    Mivel otthon sosem termesztetem burgonyát nem tudom, hogyan is megy ez otthon, de itt a következő képen néz ki (nagyjából).
    Öt nagyobb "hullámban" vetnek Február végétől, Augusztus elejéig (már aki mert én idén csak kettőben fogok) mégpedig a következő szerint.

First early (első korai): Február végétől vetik és olyan 10 hétig marad a földben ez a tipikus újkrumpli.

Second early (második korai): Szintén főleg újkrumplinak van felszedve. Március közepétől vetik és tizenhárom hétig marad a földben.

Early maincrop (korai főtermés): Ez már nem újburgonya hanem a rendes sütni, főzni való méret. Tizenöt hét alatt éri el a kívánt méretet. Március vége felé vetik.

Maincrop (főtermés): Ezt is Március végével vetik csak olyan öt héttel tovább hagyják nőni, úgy is felehet fogni hogy a korainál ennek egy részét szedik fel.

Second cropping (második vagy karácsonyi termés): Az utolsó hullám Augusztus elején kerül vetésre és Októberben szedik fel legkorábban.
   
Konténer vagy szabad föld: Az első korait és a karácsonyi krumplit érdemes konténerben növeszteni, hogy védjük a fagytól. Míg a többit nyugodtan lehet szabad földben termeszteni. Mert nem veszélyezteti a fagy annyira. 

Csíráztatás (chiting): A burgonya csíráztatása az elültetés előtt. Ezzel lerövidítve a kikeléshez szükséges időt. 

Ültetési távolság: Első korai (30×60), második korai (37×75), korai fő (45×75), fő (45×75), második termés (30×60) Mint látszik a nagyobb méretű terméshez nagyobb helyet kell biztosítani. 

Fajták: Rengeteg fajta krumpli létezik Angliában. Attól függően, hogy melyik hullámban akarjuk elvetni.Vagy mire szeretnénk felhasználni. Az alábbiak  csak irány mutatóak, mint fajtában mind felhasználásban.

Első korai:
Duke of York: általános, újkrumpli. Home Guard :főt,salta,püré,sült és új krumpli. Sharpe's : chips, wadge 

Második korai:
Saxon': általános. Novella: saláta,újkrumpli és párolva.

Korai főtermés:
Desiree: általános. Blue Danube: általános. Highland Burgundy Red: chips,wedge,héjába sülve, püré és párolva  

Főtermés:
Mint a korai főtermés itt nincsen nagy különbség.

Karácsnyi:
Maris Peer: főzni,párolni és salátának. Charlotte: mint a Maris peer.




Comments

Popular posts from this blog

Korai burgonya

    Kitettem a korai vetésű burgonyát, hogy előcsirázzon. Kis napfény és meleg amit az ablakban kap segít a csirázásban ezzel kicsit lerövidítve a termesztési időt. Belana 

Patkányok és egyebek

     Mára már el is tűnt az tavam ami tegnap még mindent elfoglalt. Igaz minden sülyedékeny még. Ilyen volt Ilyen lett

Tayberry és Loganberry

    Kihasználtam a mai szép napot meg a tényt, hogy kellett egy napi bérlet a buszr a ezért aztán kimentem az Imperial parkban található B&q-ba, mert  megakartam lepni magamat pár dologgal amit már kinéztem magamnak.    Vettem egy tayberryt és egy logganberryt mind a kettő málna és szeder kereszteződésből jött létre. Más még is ugyan az     A Loganberryt  James H arvey Logan Amerikai bíró és kertész nemesítette ki, ha lehet hinni a történetnek teljesen véletlenül. A Tayberryt   1979-ben Skóciában nemesítették és a Tay folyóról nevezték el, ez is ugyan úgy málna és szeder kereszteződés mint a Loganberry, de a két fajta között van pár eltérés. Míg a Tayberry vastagon van borítva tüskékkel addig a Loganbery (legalább is ami nekem van) teljesen tüske mentes. Ugyan akkor ez utóbbinak nem olyan finomak és édesek a bogyói (ezt még csak elméletből mondom) viszont lehet iparilag termeszteni, míg a másikat nem mert a tüskék megnehezítik a szedést.  Gyümölcs fák erdeje      A v