Skip to main content

Csirke ól építés

    Mondhatni végre valahára elkezdtem építeni a leendő csirkéim, leendő lakhelyét. Eddig csak a padló feléve vagyok készen és már most biztosra vehető, hogy enyhén huzatos lesz. Legalább is a padlón lesz néhány rés, de hát hulladék fából építem és azok nem tökéletesen passzolnak egymáshoz.


   A kép baloldalán az ujjam kicsit belelóg mint ahogy a legtöbb profi fotósnál is. A képen látható almafa lesz az egyik fa amit majd át kell ültetnem a tél folyamán. 
    A max befogadó képessége egyébként egy tucat csirke lesz. Ezt a számot lehet sosem érem el, elsőre majd egy négy darabbal tervezem kezdeni. Aztán majd kialakul. 

Comments

Popular posts from this blog

Korai burgonya

    Kitettem a korai vetésű burgonyát, hogy előcsirázzon. Kis napfény és meleg amit az ablakban kap segít a csirázásban ezzel kicsit lerövidítve a termesztési időt. Belana 

Patkányok és egyebek

     Mára már el is tűnt az tavam ami tegnap még mindent elfoglalt. Igaz minden sülyedékeny még. Ilyen volt Ilyen lett

Tayberry és Loganberry

    Kihasználtam a mai szép napot meg a tényt, hogy kellett egy napi bérlet a buszr a ezért aztán kimentem az Imperial parkban található B&q-ba, mert  megakartam lepni magamat pár dologgal amit már kinéztem magamnak.    Vettem egy tayberryt és egy logganberryt mind a kettő málna és szeder kereszteződésből jött létre. Más még is ugyan az     A Loganberryt  James H arvey Logan Amerikai bíró és kertész nemesítette ki, ha lehet hinni a történetnek teljesen véletlenül. A Tayberryt   1979-ben Skóciában nemesítették és a Tay folyóról nevezték el, ez is ugyan úgy málna és szeder kereszteződés mint a Loganberry, de a két fajta között van pár eltérés. Míg a Tayberry vastagon van borítva tüskékkel addig a Loganbery (legalább is ami nekem van) teljesen tüske mentes. Ugyan akkor ez utóbbinak nem olyan finomak és édesek a bogyói (ezt még csak elméletből mondom) viszont lehet iparilag termeszteni, míg a másikat nem mert a tüskék megnehezítik a szedést.  Gyümölcs fák erdeje      A v