Skip to main content

Egy lépéssel közelebb

    Ma munka helyet után beszélgettem az egyik munka társammal. Kiről kiderült, hogy időről időre pop up shopokat (részletek később) üzemeltet, ahol is mindenféle dolgokat árulnak méztől, kezdve házi süteményekig. Lényeg a lényeg, hogy terveim között szerepelt lekvárok készítése és árulása, de ez olyan mennyiségű papírmunkával és egyéb költségekkel járna mint például felelősség biztosítás.  Hogy egyszerűen nem láttam értelmét annak, hogy ténylegesen belemenjek. Viszont így csak beszállító leszek ezzel egy csomó dologban. Persze a haszon is kisebb lesz így, bár nem  jelentősen és az eladással sem nekem kell foglalkoznom.
    Azért a részleteket még egy kávé mellett tisztázni kell.

Comments

Popular posts from this blog

Korai burgonya

    Kitettem a korai vetésű burgonyát, hogy előcsirázzon. Kis napfény és meleg amit az ablakban kap segít a csirázásban ezzel kicsit lerövidítve a termesztési időt. Belana 

Patkányok és egyebek

     Mára már el is tűnt az tavam ami tegnap még mindent elfoglalt. Igaz minden sülyedékeny még. Ilyen volt Ilyen lett

Tayberry és Loganberry

    Kihasználtam a mai szép napot meg a tényt, hogy kellett egy napi bérlet a buszr a ezért aztán kimentem az Imperial parkban található B&q-ba, mert  megakartam lepni magamat pár dologgal amit már kinéztem magamnak.    Vettem egy tayberryt és egy logganberryt mind a kettő málna és szeder kereszteződésből jött létre. Más még is ugyan az     A Loganberryt  James H arvey Logan Amerikai bíró és kertész nemesítette ki, ha lehet hinni a történetnek teljesen véletlenül. A Tayberryt   1979-ben Skóciában nemesítették és a Tay folyóról nevezték el, ez is ugyan úgy málna és szeder kereszteződés mint a Loganberry, de a két fajta között van pár eltérés. Míg a Tayberry vastagon van borítva tüskékkel addig a Loganbery (legalább is ami nekem van) teljesen tüske mentes. Ugyan akkor ez utóbbinak nem olyan finomak és édesek a bogyói (ezt még csak elméletből mondom) viszont lehet iparilag termeszteni, míg a másikat nem mert a tüskék megnehezítik a szedést.  Gyümölcs fák erdeje      A v